Tegnap, mikor hazafele sétálgattunk, megláttunk egy csudaszép cicát. Nyávogott, mi természetesen visszanyávogtunk neki, mert ugye azt úgy illik. :) Felnőtt létem teljes tudatában végignyávogtam a fél utcát. Nem, nem vagyok bolond, csak a gyerekeim kérdezgették, hogy ezt, meg azt hogyan mondják a cicák. Aztán kicsit elszaladt velünk a ló (igen, ezt is lehet még fokozni :) ), és azon kaptuk magunkat, hogy már azt latolgatjuk, hogy következő életünkben (amikoris persze macseknak születünk, és alkotunk egy szép nagy macska klánt) milyen gazdit is szeretnénk. Egy öreg néni fog minket befogadni, ebben mindenki egyetértett, akinél meleg van, és mindig kapunk (napi 3 alkalommal) finom étkeket, és aki esténként a tűzhely előtt üldögélve mesét olvas nekünk. Mi meg hálából játszunk a gombolyagokkal, és a néni unokáival. Sőt, még azt is megengedjünk, hogy a kis lurkók meghúzzák a farkunkat.
Aztán ma valahogy ráakadtam néhány igen kényelmesnek kinéző cicaágyikóra. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy következő életem gazdijának üzenjek most: Izé, esetleg lehetne, hogy már az első együtttöltött karácsonyunk alkalmával meg tetszik lepni engem egy ilyennel? Nyáúú.
Vagy esetleg egy ilyennel?
