Ahogy kéz a kézben...

...sétálunk reggel az oviba, aztán délután hazafelé, mindig elérzékenyülök kicsit. Annyira jó érzés fogni a pici, puha, megelg kezüket. Nem tudom még hány évig engedik ezt nekem, de addig kiélvezem minden percét! :)

Okos kis Kököjszim

Megtanult olvasni. Ezt most már nyugodt szívvel kijelenthetem, ugyanis az történt, hogy egyik nap írtam össze a bevásárló listát, Kököjszi ott állt mellettem, egyszer csak felkiált: „Ajándék? Veszel nekünk ajándékot?” Ezt meg honnan veszed, kérdeztem. „Hát odaírtad!” Jó persze, nem egyik napról a másikra lett belőle olvasni tudó gyermek :) Már jó ideje kérdezget minket, hogy melyik milyen betű, olvassuk az utcatáblákat, feliratokat…stb. De eddig még úgy éreztem vannak tátongó lukak tudásában. Eddig. :)

(kép innen)

Bobojsza meg egyre szemtelenebb…..mindezt úgy, hogy közben az ember elolvad, ha rá néz…..nincs igazság…de erről majd máskor :)

Hit, vagy logopédia

Bobojsza állandóan belóg a hittanórákra (gyanítom, leginkább az ajándékba kapott kártyák miatt). Kököjszi megkérdezte valamelyik nap, hogy járhat-e ő is. Rólunk tudni kell, hogy nem igazán rajongunk a különböző egyházak, illetve hitek iránt. Nem mondom, hogy nem hiszünk, de nem igazán abban, amiben mások. Tiszteletben tartjuk mások hitvilágát, de mi nem „köteleztük el” magunkat. Ez az oka annak, hogy anno úgy döntöttünk nem kereszteljük meg a gyerekeinket, ha felnőnek, majd szabadon döntenek arról, hogy mi a jó nekik. Egy szó, mint száz, azt mondtuk, próbálja meg, ha tetszik neki, akkor megengedjük. Ma vacsoránál megkérdeztük, hogy ment-e hittanórára. A következő választ kaptuk: „Megkérdeztem, hogy mehetek-e, de azt mondták, hogy nem, mert nem vagyok beszédhibás!”

Kis lüke, hát nem a logopédustól kérdezte meg!? :)

Egy tökéletes világban.... 1. rész

Tegnap hazafelé menet beszélgettünk Kököjszivel. Kissé elkalandoztunk, aminek az lett az eredménye, hogy kitaláltuk a tökéletesen működő világot. Izé…csak egy részletét, de még dolgozunk a többin. Egyelőre addig jutottunk, hogy nem nekünk kell megoldani reggelente a munkahelyre, és óvodába járást, hanem a házunk szépen elbaktat velünk, majd délután a kellő időben értünk is jön. Természetesen otthon vár a finom vacsora, amit a mi házunk napközben már megfőzött, és persze be is vásárolt mindent. Mert a mi házunk szeret minket. Folyt. Köv. … remélem :)

Hullócsillag

Kököjszim kérdezi: tényleg léteznek hullócsillagok?
Válaszolok neki, hogy igen.
Gondolkodik, majd félve megkérdezi: én is kaphatnék egyet?
Mosolygok, és azt mondom neki, majd nézünk neked egyet az égbolton!
Csodálkozva néz rám. Olyan is létezik? És lehet ott mindent venni, ami az égen van?

Tiszta logika

Kököjszi jön, hogy vásárolna 2 Kinder tojást. Egyet magának, egyet pedig Bobojszának természetesen. Mondjuk neki, hogy rendben, de nézze meg mennyibe kerül, és számolja ki a perselyéből a pontos összeget. Nézi az árát: 205 Ft. Elszalad, majd visszajön összesen 50 Ft-tal. Nézek bután, majd elmagyarázza: hozott ugyebár két 20 Ft-ost, és két darab 5 Ft-ost. Na mármost a levezetés a következő: a 20Ft-os mellé odatette az 5 Ft-ost, így lett belőle 205 Ft. Mosoly és meghatódás az arcunkon, de kénytelenek vagyunk valahogy elmagyarázni neki, hogy sajnos a felnőttek cudar világában nem így működnek a dolgok. Próbálkozunk a felnőtt logikával, hogy kiolvassuk neki az összeget, miszerint kétszázöt forint. Mint az idióták, szótagolva, hogy megértse a gyerek. Elszalad megint, és visszatér két darab százforintossal. Megint nézek bután, megint elmagyarázza: „azt mondtátok, hogy van benne száz is”. Ezzel vitatkozni nem lehet. Győzött a tiszta logika.

Őszinteség

Hajnali 4 (vagy fél 5, a fene se lát még olyankor rendesen), nyílik az ajtó, belép rajta a csipás Bobojsza és közli: "Kököjszinek fáj a füle, és hisztizik, csináljatok vele valamit!" Majd távozik.

*

Réges-régen, mikor még kisgyerek voltam, egy nap elhatároztam, hogy naplót vezetek majd, és mindent leírok, ami történt velem, hogy mikor felnövök, és én is szülő leszek, ne felejtsem el milyen volt gyereknek lenni. A dolog azon a ponton dőlt meg, hogy még nem tudtam írni. :)