Mostanában Bobojsza gyakran jön oda hozzám, hogy beszélgessünk. Ilyenkor előbb utóbb valahogy mindig Misinél, a nagy szerelménél kötünk ki. Csillogó szemmel meséli, hogy alvás közben - mikor az óvónénik nincsenek a csoportszobában – „cókolóztunk a Miszivel” Kíváncsi vagyok, ezért faggatom tovább miről is kell még tudnom Misivel kapcsolatban. Hát…nagy mázlista ez a kis fickó, az biztos. Ugyanis lányom elmondása alapján Misifiúnak két szerelme is van, az egyik Bobojszám, a másik Boboj legjobb barátnője. És igen. Naphosszat „cókolóznak” felváltva személyt és helyszínt, mindezt úgy, hogy a két lány még egyszer sem veszett össze emiatt. Valahogy természetes a számukra ez a helyzet. Én szeretem Misit, és Vivit, Vivi szereti Misit és engem, és Misi is szeret minket. Így látják. Nincs féltékenység, nincs birtoklási vágy, csak szeretet.
Tegnap Kököjszi odajön hozzám, hogy megtudakolja, hogyan lehetne kisbabája. Szemem kerekedik, próbálom összeszedni magam, hogy értelmes válaszokkal szolgáljak. Többé-kevésbé talán sikerült is, mikor megkérdezem Tőle, hogy honnan jött a gondolat. A válasz a következő volt: „Ja! Bobojszát érdekelte, hogy neki és Misinek hogyan lehetne kisbabája.” Jesszus! Fiatal vagyok én még nagymamának, Bobojszárol meg ne is beszéljünk! Nem volt egyszerű a további beszélgetésem a lányommal, de reményeim szerint hatásos.
„Anya! Tudod, mire gondolok, mikor cókolózok a Miszivel?”
„Annyira szerelmes vagyok Beléd!”
